Dobogókőért Közhasznú Alapítvány
Az Sz.J.A. 1% felajánláshoz szükséges adatok:
- Kedvezményezett neve: Dobogókőért Közhasznú Alapítvány
- Adószám: 18666777-1-13
Bemutatkozás:
A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány 1994-ben jött létre magánszemélyek kezdeményezésére. Közhasznú szervezetünk nemes célok megvalósításáért, a terület természeti környezetének védelme, növény és állatvilágának, valamint természeti értékeinek megóvása, a civilizációs károk enyhítése, a terület sokoldalú fejlesztése érdekében jött létre.
Biztosak vagyunk abban, hogy a környezet megóvásával is lehet fejleszteni egy területet. Így lehet Dobogókő ismét egy csodaszép, gondozott, nevéhez méltó, közkedvelt üdülő-, kiránduló- és síközpont.
Kis létszámú önkéntes csapatunk társadalmi munkában végzi feladatát. Fejlesztési céljaink között szerepel, hogy folyamatosan gondoskodjunk rendezvények, különféle programok szervezéséről, amelyek keretein belül megvalósíthatjuk a sétautak karbantartását, az erdők takarítását. Csapatunk nem csak a szabadban tevékenykedik. Olyan rendezvényeket is szervezünk, ahol kulturális és tudományos programok kerülnek előtérbe. Próbálunk az emberek szemléletére hatni, amelynek során felhívjuk a figyelmet arra, hogy hogyan lehet barátságban élni a természettel, a növény- és állatvilággal.
A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a szabadidő hasznos eltöltésére való figyelemfelhívást. Ennek keretén belül a téli évszakban a lehetőségekhez képest igyekszünk mindig a legjobb feltételeket biztosítani a síelők számára. Megkezdtük továbbá a sífutó utak kezelését és karbantartását, egy korábbi sífutó versenyhez Alapítványunk kezelte le a 32 km hosszú utat. Melegebb időszakokban célunk az engedélyezési szakaszban tartó erdei játszótér, kalanderdő és kilátótorony mielőbbi létrehozása.
Szeretnénk továbbá hozzájárulni a környék több százezer fiataljának egészséges, természet- és sportközpontú életmódjának kialakulásához, lehetőséget teremtve a kulturált természetjáráshoz, téli spotok műveléséhez és egyéb olyan tevékenységekhez, amelyekkel alternatívát tudunk kínálni szabadidejük értelmes eltöltésére.
Elért eredményeink:
- Felújítottuk a tányéros sífelvonó vonszolóit, oszlopait, görgőit, vonszolókötelét pedig újra cseréltük
- A sípályákról a köveket és a kiálló sziklákat eltávolítottuk
- Pályakezelő gépet (ratrakot) vásároltunk
- Takarítjuk a környék erdőit, törekedünk a terület tisztán tartására, ápolására
- Kezdeményezői és szervezői vagyunk a Dobogókő turisztikai kínálatát és hírnevét növelő rendezvényeknek (ingyenes túrák, spirituális kirándulások, filmklub szervezése, falunapok, konferenciák, fotópályázatok és fotókiállítások, főzőversenyek..)
- Dobogókő népszerűsítése és az érdeklődők jobb tájékoztatása érdekében három weblapot, valamint egy webkamerát üzemeltetünk a sípálya tetejénél valmint
- Pályázatokat adunk be, amelyeknek célja Dobogókő turisztikai vonzerejének növelése, a környék ápoltabbá, szebbé tétele valamint az egészséges életmódot kiszolgáló körülmények és szolgáltatások javítása
Újjá születtünk..






A 2010-ben a 30. évét betöltött Makovecz Imre tervei alapján épült Zsindelyes Vendégház erősen rászorult a felújításra, amely Alapítványunknak hatalmas anyagi terhet jelent. A képeken kitűnően látszik, hogy milyen nagyszabású munkálatokat végzett el közhasznú szervezetünk. Kérünk mindenkit, hogy támogassa Alapítványunkat a hozzá legközelebb álló módon. A segítségnek rengeteg formája létezik. Kérjük tekintse meg a Támogatás menüpontban, hogy Ön milyen módon tudna hozzájárulni ennek a hangulatos helynek a helyreállításához, bővítéséhez. Támogatásukat ezúton is köszönjük!
További céljaink
- A Makovecz Zsindelyes Vendégház, kibővítése, a meglévő 4 m²-es wc helyett egy kulturált női-, férfi mellékhelyiség, a Sícentrumhoz kapcsolódóan egy elsősegélyt nyújtó orvosi szoba és pénztár kialakítása feltétlenül szükséges
- Az áldatlan parkolási helyzet rendezése, az útpadka rendbetétele
- A Makovecz Imre által Dobogókőre tervezett 27 m magas körpanorámás kilátótorony létrehozásának előkészítése
- Új tanuló sípálya létrehozása, felvonóval ellátva
- Az esti síelés lehetőségének megteremtése
- Egy egész évben működő ülőszékes felvonó felállítása
- Szánkópálya kialakítása a közelben
- Erdei játszótér és "kalanderdő" létrehozása
- Tanösvény kialakítása
- Erdei iskolák és kézműves táborok szervezése
- A magyarságtudat és a nemzeti önértékelés fejlesztése, az általános nemzeti egyetértés és összefogás elősegítése, lehetőségek biztosítása közösségszervező munka példamutatásával
- A Föld szívcsakrájához, Dobogókőhöz, mint spirituális központhoz kapcsolódóan a Steineranum (spirituális holizófia központ) létrehozásának a megszervezése
- Túrák, szakrális túrák valamint a téli és nyári sportolási lehetőségek választékának és színvonalának a fejlesztése
- Alkalmi felfedező túrák és hozzájuk kapcsolódó kulturális programok szervezése a Dobogókőt átszelő zarándokutakon, zarándokszállás létrehozása, illetve működtetése
- Segítő emberek összegyűjtése, és koordinált munkába állítása, számukra megfelelő gyógyítóhely(ek) kialakítása
- A 2012-es világváltással kapcsolatban a földi élet védelmében a pozitív hittel rendelkező, cselekvőképes, felelős szemléletű magatartás népszerűsítése, rendezvények szervezése, kapcsolódó információs csatornák működtetése
- Információs központ létrehozása Dobogókőn
Fenti céljaink lehetővé teszik, hogy Dobogókő minden szempontból egy kedvelt kiránduló-, és sportközpont legyen. Igyekszünk minden korosztálynak és érdeklődési körnek lekötni a figyelmét, tartalmas programlehetőséget kínálni számukra.
Egy kicsit ezzel is segítheted alapítványunkat:
Zsindelyes Vendégház a facebook-on
Dobogókő Sícentrum a facebook-on










