Időjárás, Webkamera

DOBOGÓKŐ SÍCENTRUM

Házirend

Házirend (Sípálya- és felvonóhasználat)

Rengetegen megfeledkeznek arról, hogy mint az életben minden területen, így ebben a sportban is vannak szabályok. Sokan hiszik, hogy mindent tudnak a sportról, a síelésről. A síelők egy része nem is tudja, hogy milyen szabályoknak kell megfelelni, ebből pedig balesetek származhatnak. A sípályák és felvonók szabályai ugyanolyan komolynak tekintendők, mint az autóvezetők részére meghatározott KRESZ szabályok. Sokan csak egy szerencsétlen síbaleset bekövetkezte után gondolnak arra, hogy „milyen jó is lett volna elolvasni, átgondolni és a szabályok szerint sportolni, akkor nem lett volna szükségem a komoly orvosi kezelésre, esetleg műtétekre, vagy nem okoztam volna valakinek komoly sérülést.” Minden szabály az adott sportban résztvevők biztonságát, testi épségét szolgálja, így önkényesen figyelmen kívül hagyni felelőtlenség!

Fotó: Dobogókőért Fotópályázat 2014

Sípálya:

  1. A síelő úgy mozogjon, hogy másokat ne veszélyeztessen, sérülést ne okozzon. Ez vonatkozik a megfelelő felszerelésre is. Álló helyzetben a síbotok megfelelő tartására is ügyelni kell, vigyázzunk a közelünkben lévő társainkra!

  2. A sebességét és a síelés módját tudásához, a terep-, hó- és időjárási viszonyokhoz, valamint a forgalomhoz igazítsa. Elengedhetetlen felmérni saját tudásunkat, ami nem egyenlő a barátokéval, de semmiképpen sem a vágyainkkal. Ha nem megfelelően mérjük fel tudásunkat, egy téves bevállalás akár az életünkbe is kerülhet.

  3. A hátulról jövő síelő úgy válassza meg nyomvonalát, hogy az előtte haladót ne veszélyeztesse. Mivel a sípályán folyamatos mozgásban vagyunk, így nem elegendő kizárólag magunkra vigyázni. Alapvető szabály, hogy mindig az előttünk haladónak van elsőbbsége, mivel ő nem láthatja, hogy mögötte mi zajlik, ki milyen irányba fog haladni, esetleg keresztezi-e valaki majd az útját. Nekünk kell kiszámítani az előttünk haladó várható mozgásirányát. Ha mégis ütköznénk valakivel és mi érkeztünk hátulról, akkor legyünk annak tudatában, hogy hibásak vagyunk, legyünk segítőkészek!

  4. Előzhetünk jobbról és balról is, de csak akkora távtartással, hogy a megelőzött síelőnek elegendő mozgástere maradjon.

  5. A lejtőn elinduló, vagy esés után újra induló síelő bizonyosodjon meg arról, hogy elindulása nem jelent veszélyt sem magának, sem pedig másoknak.

  6. A síelő lehetőleg ne álljon meg a pálya beláthatatlan pontjain, egy esetleges esés után pedig a lehető leggyorsabban hagyja el a veszélyes területet.

  7. Az emelkedőn felfelé, vagy gyalog lefelé haladó síelő csak a pálya szélét használhatja.

  8. A síelő tartsa be a pályajelöléseket és az egyéb jelzéseket.

  9. Baleset esetén a síelőnek kötelessége segítséget nyújtani. A keresztbe leszúrt lécek, vagy botok sérülést jeleznek. Mindig nyújtsunk támaszt síelő társainknak, soha nem tudhatjuk, hogy valaha nem lesz-e nekünk szükségünk segítségre!

  10. A közlekedő ratrakot 4 méteren belül ne közelítsük meg.

  11. Akár szemtanúja, akár részese a balesetnek, akár felelőssé tehető, akár nem, a síelő köteles személyi adatait felszólításra rendelkezésre bocsátani.

  12. A síeléshez megfelelő fizikai felkészültség szükséges. Hiába adjuk ki a parancsot testünknek, ha az izmok nem időben, vagy nem megfelelően reagálnak. Mindig melegítsük be izmainkat a sport megkezdéseként.

  13. Gondoljunk a biztonságra. A fejvédő sisak, vagy például egy gerincvédő sok esetben igen komoly és fájdalmas sérüléstől óvhatja meg a síelőt.

  14. A világ egyetlen sípályáján, így a dobogókőin sincs lehetőség a szánkózásra, mivel baleset- és életveszélyes! A fent leírtak alapján is láthatjuk, hogy a síelés önmagában is veszélyes sport, így saját maguk, valamint a síelők biztonsága érdekében kérünk mindenkit, hogy ne tegyen kockára emberéletet!

  15. A síközpont területén - különös tekintettel a sífelvonóra - tilos a dohányzás.

Tányéros sífelvonó:

A felvonón minden körülmények között fegyelmezetten, a szabályokat betartva szabad utazni. Minden szabálytalankodás balesetet, veszélyhelyzetet teremthet, amellyel magunkat, vagy akár a mögöttünk lévőket is veszélybe sodorhatjuk.

  1. A felvonó csak megfelelő sítudással/snowboardtudással használható. Kérjük, ameddig nem elég biztos a léctartása (első néhány óra, esetleg nap) addig felvonó nélkül gyakoroljon!

  2. A sífelvonót kizárólag síléccel, vagy snowboard-dal lehet használni. Minden egyéb módon kerülni kell annak használatát.

  3. A tányéros felvonó húzólift, egyenes lábakkal, párhuzamos léctartással használható. A felvonó használata közben tilos „szlalomozni”, a vonszolóra ráülni, azon leguggolni, valamint hátra fordulni is, mivel az egyensúlyvesztést okozhat.

  4. A felvonó nyomvonalát, annak használatakor szigorúan tilos elhagyni.

  5. A sílift nyomvonalában, illetve annak közelében síelni tilos.

  6. A felvonóból történő esetleges kiesés esetén a vonszolót azonnal el kell engedni, a léceket azonnal le kell csatolni, majd gyalogosan a lehető leggyorsabban a sípálya irányában kell elhagyni a felvonó nyomvonalát. Visszakapaszkodás nem megengedett!

  7. A síközpont területén - különös tekintettel a sífelvonóra - szigorúan tilos a dohányzás.

  8. Szánkóval vagy kutyával a Sícentrum területére lépni tilos. Ennek értelmében a pálya tetejére, nézelődéshez sem hozható be szánkó, hiszen egy véletlen elszabaduló szánkó komoly balesetveszélyt okozhat!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján Dobogókőn szinte minden felvonóleállás a fent leírtak be nem tartásából eredt, ezért a felvonó rendeltetésszerű használatát az Önök érdekében is kérjük!


 

Renderelési idő: 0.065692901611328 másodperc.

IdőképElrejtés